2011. február 26., szombat

tegnap+ma eddig...

Hellosztok!! Tegnap megint nem voltam, mert nem volt kedvem. Pedig, tegnap lett 3 hónapos Mogyoró, így illett volna jönnöm "/ De az az igazság, hogy tegnap nem is voltam sokat velük :S Dél uán megetettem Mogyit, aztán nem is engedtem vissza Rexhez, mert szegény tiszta nyál volt, és nem akartuk, hogy megfázzon a hidegben... Meg aztán anyuékkal Pestre is mentünk, és 6 után értünk haza, tehát a vacsi is ilyen gyors volt. De azért Mogyinak jó is volt, mivel kutya tésztát kapott főtt husikával, amiben nem volt csont :D Húú, olyan jó ízűen ette meg :P

Na és akkor a mai nap eddig: Reggel 8kor megetettem, aztán meg kiengedtem Rexhez... Hát, Rex örült neki, de Mogyi fele annyiért se :/ Ugyanis Rex egy folytában cseszteti, és most mindig a nyakánál fogja meg :( Miközben bent voltunk, akkor is sokszor hallottuk Mogyit nyüszíteni, de eddig mindig abba hagyta egy ugatással, de utoljára, sokáig nyüszített + csupa sár volt :( Apa kiment hozzájuk, és láttta, hogy Rex ott "fojtogatja" :@ Apa mondta, hogy gyorsan vigyem a helyére Mogyorót, mert Rex mindjárt meg folytja :| Meg be is jött a házba, anya ott fogta, én közben gyorsan öltöztem, és vittem hátra... Annyira sajnálom őőt :S Tiszta sár, az egész szőre :[ És még pluszba, ma lehet nem kap ebédet, mivel 11-re megyünk uncsi tesómékhoz ünnepelni, ugyanis az uncsi bátyám 18 lett... Tehát. Jó napja van a drágámnak :// De én Rexet, se értem... Miért jó ez neki??? Wááá, nem igaz, mért nem bírja elviselni O.O De azért vmi jó is lesz, nem sokára megyünk a tortáért, és azt Eta csinálja, tehát, ahogy megyünk a tortáért, még meg nézzük Praclit és Rumlit, az utolsó 2 goldi kiskutyát ^_^ Majd hnap hozok róluk képet :P

Asszem most ez ennyi lenne... Sziasztok!

2011. február 24., csütörtök

hiiiiiideg van :|

Hát sziasztok :)) Bocsi, hogy tegnap nem voltam de túl lényeges nem történt, csak annyi, hogy megint össze lettek engedve, és az, hogy amikor ebéd után kiengedtem Mogyit, Rex is ott volt, és Mogyit a grabancánál fogva, kihúzta O.o Jah meg az, hogy 5 körül Rex be ment már a házába mert már nagyon fázott :/ Meg este Rex eljátszotta, hogy be megy a házába, de egy éles kanyarral, vette az irány a fészerhez >__<  :D De viszont a mai napról van mit mesélnem ;) Először is reggel korábban keltem, így hamarabb etettem meg a 2 kutyát :] Először meg etettem Mogyorót, majd miközben ő evett, bementem nagyihoz, hogy csinálja meg Rex kajáját, mivel én nem tom mi kell bele, hisz ő már főtt kaját kap =D Gyorsan kimentem még meg csinálni a vizet, mivel már megint be volt fagyva -_- De mi veszek észre??? Azt, hogy Rex fekszik, és ott ül mellette MOGYORÓÓÓ O_O Nézem, hogy a francba jött ki, ha bezártam rendesen az ajtóót? Hát egyszerűen, a lábával lenyomta a kallantyút, és ki préselte magát o.o Érdekes látvány volt >__< Mikor oda mentem vissza rakni a helyére, Rex, Mogyit a grabancánál fogva fogta, hogy el ne vigyem mellőle :D De finoman rá csaptam Rex orrára, és akkor eleresztette. Gyorsan felkaptam Mogyorót, és beraktam a helyére. Még a maradék 1 percembe, pedig már így is rohanni kellett volna, be rohantam nagyihoz a kajáért, és már vittem is Rexiinek :D

Suli után: Mikor haza értem, ismét kint volt Mogyoró is :D Be mentem... Mondtam apunak, hogy meg etetem Mogyit, de ő mondta, hogy olyan negyed-fél kettőkor beszökött, és akkor azzal a lendülettel Viki, és Csaba meg etették -___- Mondom, na kössz :| Kicsit később kimentem a kutyákhoz, kb. más fél órát kint voltam :Đ Először Rex még nagyon féltékenykedett, de szép, lassan lecsillapodott :] Próbáltam egyszerre simogatni őket, de szinte lehetetlen volt :( De szerencsémre, mikor fel ültem a hinta ágyra, Rex is jött mellém (L) A combomra rakta a fejét és már majd nem el is aludt ^__^ Közben Mogyoró is jött egyre közelebb, és így miind a kettőt tudtam simizni :D Am Mogyi ma nagyon félős volt :/ Mindig ha hívtam közvetlen a fal melllett jött "/  14.20-kor bejöttem, de Vikivel olyan 3 után megint kimentünk :)) Az a jó, hogy már egyre jobban szokják egymást, és már Rex se " öli " annyira Mogyorót :::::D Hm.... a hinta ágynál picit dicsértük őket, Viki Rexet szalámival, én meg Mogyorót párizsival ^-^ Nem tudom mikor megint be mentünk :D Aztán apa, és Viki megint kimentek, és én is nem sokkal később ki mentem :D Apuék épp labdáztak a kettő állattal, de sajna Mogyi, annyira nem ment érte, mivel már szegényke fáradt volt :) De azért később rá vette magát, és ment utána :P Kicsit később, amikor anya haza ért, be jött a szomszédunk is, megnézni Mogyit, hisz ő még nem is látta :D Mondta, hogy nagyon husii *-* :D  Nem tudom mikor, mi után bejöttünk, jött hozzánk nagyi, de vele együtt Mogyoró is jött volna, de vhogy, nagy nehezen vissza fogtam > - < Am még mielőtt apuékkal kimentünk volna, Mogyoró beszökött, én éppen gépen néztem a Hellcats-et, és csak annyit láttam az ajtó üvegén, hogy valamien pici állat rohan be :DDDD Ööööö.... este 3/4 6kor egyedül kimentem meg etetni Mogyorót, mikor jöttem ki tőle, és szerettem volna elengedni Rexit, ő már bent feküdt a helyén <3

Asszem ennyi lenne, de lehet még berakok pár képet :D
Jó olvasást mindenkinek :DD

2011. február 22., kedd

új dizi + csoda ^-^

Együtt néznek ki *.*
 
neki is van foga ^^
Helloo! Jó volt ez a nap bár ez elején a szív roham kerülgetett :D Úgy kezdődőtt, hogy haza értem a suliból, és beakartam menni a kapun, de zárva volt -.- és természetesen nálam nincs kulcs -_- Csöngetek... közben jön Rex hozzám, kidugja a fejét, paicst akar nekem adni <3 De vmit észre veszek, ott van Rex házánál Mogyoró O.o Csöngetek ezerrel, dörömbölök az ajtónál. Először am, azt hittem, hogy meg van kötve Mogyi, de hát minek lenne??? Aztán meg azt hittem, hogy reggel etetés után rosszul zártam be az ajtót, és kiszökött :| O_O Végül, végre apa ki jött, és mondta, hogy dél előtt Dömével, a bátyámmal, össze engedték őket (póráz nélkül) "/ Mondom apunak, ez tök jó de engem már a szív baj kerülgetett :| Amúgy minden tök jó meg, meg vannak egymás mellett, amikor csak kettesben vannak. De amikor vki kint van, Rex elkezdi "tépni" Mogyorót :S Fogalmunk sincs miért... Reméljük el fog múlni...
Röviden ennyit értenék a "csoda" alatt :D

De van valami más is :P


Mogyoró ma van 1 HÓNAPJA nálunk ^___^ Csak úgy repül az idő... és amúgy ennek okéból van új fejléc :) Ami mellesleg nekem bejön :-]

Mást nem is tudom írni, hisz a következő képek magukért beszélnek (és persze a szövegek :P)

ablakból leskelődtünk :]


Ki is itt a keményebb? ;)

Imádni valók <3

Mogyoróóóó :Đ

Rexi hátára fekvése :DDD

Nagy dögöm LLL

A háttér Mogyi is ott van :))

El volt a kutya >___<


Póráz nélkül :A









A Király :D

Rex nézése >.<

Erkély ajtóból :]]]

2011. február 21., hétfő

semmi újdonság "/

Hello. Hát nem is tudom mit írjak "/ Semmi különös nem történt, csak össz-vissz annyi, hogy ebédnél nem ki engedtük Mogyit, hanem ott a helyén játszottunk vele :D Erről  képek is készültek. Gyakoroltam vele az Ült és a  Pacsit, és tök jól megy neki *_* Am bűn tudat van bennem, amiatt, hogy mindig csak Mogyoróról írok :S Rexről meg csak ritkán "| Na mind 1... Ma este öcsém etette meg egyedül, mivel táncon voltam :) Meg ő be akarta hozni Mogyit, de anyuék meg én se akartam. Asszem mára ennyi... JóÉjaszakát :D

2011. február 20., vasárnap

képek+játék ^w^

Mielőtt kihoztam volna :))

Sziasztok!! Itt vagyok az újabb bloggal (((:
Ma reggel is egyedül etettem meg őt :D Úgy zabálta, hogy az hihetetlen, de nem is értem, hogy, hogy lehet ilyen éhes, hisz tegnap este csak 20.00-kor evett, ma meg már 07.30-kor O.o Kevesebb idő telt el.. Am tegnap este 9-ig nem voltam otthon mert fellépésen voltunk, így apumnak kellett megetetnie :D 8-ig várt, hogy hát ha jövünk, de mivel nem így megetette :D Modta, hogy Mogyoró a házából jött ki, de ilyen hulla fáradtan >__< Montda apa, hogy biztos azt hitte, hogy: " Ha már nem kapok vacsit, akkor már, inkább alszok ˇ___ˇ :D Lehet, ééén nem tudom :P

És akkor folytatnám a mai napot :))) Délben (pontosan) kimentem Mogyihoz, játszani vele, vagyis ki is engedtem őt az udvarra :DD Csak úgy rohant (L) Kint a kocsi előtt megtalálta a szétttépett újságot, (Rexii tette tönkre ><) Majd előre mentünk a hinta ágyhoz, bár Mogyoró nagyon sokszor ott hagyott és húzott hátra, Rex helyéhez -.- De amikor ott volt, bement a hinta ágy alá és elkezdett rágni valamien műanyag nem tom mit :-] Nagyon elvolt >___< Cuki kutyus *-* Erről sok-sokképet csináltam ami lejjebb megtekinthettek :-P Ezek után fél 1kor bejöttem, és 2kor megetettük Csabával :D Most is mint mindig befalta, :DD

Nah most már nem tudok mit írni, nézzétek meg a képeket, és a FŐoldalt, mivel új dizi van fent ^w^ 


Rex széttépte az újságot, erre ő folytatja xD

éééés... fut, fut, fuut >___<

Ez tök aranyoooos *-*

Kikukucskált, és aztán lemászott >.<

Valamire felfigyelt °_°

Jött hozzám <3

Itt nem tudom mit csinált xĐ

Véégre egy ülős kép... hihi .^^

A játék ˙_______˙

Itt egy levéllel játszott #___#

Én kis Hercegem :A

Ne fényképezz!!!

A játék, mindig csak a játék >_________<


No Comment :_P

Gyönyörű pofija a lényeg :ĐĐ

Rexet kiengedtem, és már rohant is ide, szaglászni :)))


Fuss Mogyi, fuss!!! :D


Látjátok, itt van az a bizonyos játék :_-P


2011. február 19., szombat

igért képek ^___^

Na hát akkor itt is lennék azokkal a bizonyos képekkel :)) Am ma 2-kor megetettük Csabival Mogyit :D Annyira éhes volt már >___< Utána kíváncsi voltam, hogy emlékszik-e a Pacsira, és igen emlékszett  *_*

Te nagy valami, nyílj már ki!!!

Nem érem el azt a lehajló bigyuszkát ˇ.ˇ

El van az eb, ha labdázhat >__<

Kis királyos vakarózás :_P

Mogyoró közelről :))

udvar+pánik O.o+tanítás :]

Sziasztok. :D Akkor bele is vágok, hisz már most délelőtt sok minden történt :_P
Először is negyed 8-kor mentem ki egyedül megetetni Mogyorót :] Gyorsan meg ette, utána megsimogattam. Majd kimentem, hogy Rexet elengedjem, de előtte kinyitottam a kert kaput, hogy hát ha hátra akar menni szaglászni :D Szerencsémre hátra ment, így én fogtam az alkalkmat, és bezártam az ajtót ^.^ Rögtön kinyitottam Mogyoró ajtaját és már rohantunk is előre >__<" Dobáltam neki a kisebb lábdát... Halljátok olyan vicces amikor fogja a labdát X;D Tele van vele a szája >.< Nagyon arii ^_________^ Aztán meg fogtam Mogyit, mivel Csaba ki jött, és Mogyi ha meghallja az ajtó nyitást, már rohan is be ˇ.ˇ Fogtam-fogtam, közbe Csaba rohant hátra, nézte hova tűnt Mogyoró, én meg közben magamban röhögtem °.° :_P Amikor meglátta rohant, én meg elengedtem Mogyorót, mivel már ő is akart menni hozzá =) Telt az idő... Csaba mondta, hogy hátra megy egy kicsit Rexhez, be ment játszott vele, aztán kijött. De e közben, apa átment a zsömlékért, mikor haza ért és Mogyoró meglátta őt rohant hozzá, és ugrált, hogy ő még enni akar xP Ez után előre mentem, az erkély ajtóhoz, mivel apa oda ment :Đ Miközben apa ott kopogott Mogyinak, Csabi üvöltött egyet, hogy: Emese vigyázz! Mondom neki, hogy miért, aztán csak azt látoom, hogy Rex fut hozzánk °___° Akkor sikítottam o_O Apa amint meglátta, rohant ki (az ő tempjába, ugyanis mankóval jár) Még szerencse, hogy ott volt előttünk a szék, és így nem fért hozzánk "/ Apa amikor kiért ment Rexhez, aki már a hinta ágyon feküdt... Apu fogta... Mondta, hogy lehet ez most azért történt így, mert már össze kéne őket engednünk, de én erre azt mondtam, hogy még Mogyi olyan kis picike, és am féltem is őt, bár apa azt mondja, hogy szerinte csak játszanának... Na mind1, felkaptam Mogyorót, és rohantam hátra és beraktam a helyére... Rexet elengedte apa. Rexii rohant oda hozzánk, és ott ugatta Mogyorót, néha még Mo is megszólalt :-D
Eltelt pár óra... Kimentem Rexhez, játszottam vele, de rájött az 5 perc, ami nála annyit jelent, hogy: fel-alá rohan, de nagyon gyorsan, és a kanyaroknál szinte lefekszik >.< Ez után, előre mentem vele a hintaágyhoz, simogatni őt. Nagyon szeretem, amikor ilyen nyugis, és már majd nem alszik <3 Hm.. ezután hátra mentem a kertbe, hogy hát ha követ :D Követett is :P Így, mint reggel ismét fogtam az alkalmat, és kiengedtem Moygorót, de most nem játszani, ha nem tanítani :D Vettem egy marék száraz kaját, és előre mentem vele. Először próbáltam az Ült! hááát, nem is tudom, az elején nem tudta, de aztán kezdett beje jönni :D A pacsi-t is próbáltam, de inkább nem. A Feksziket, és az szerencsére már jobb volt ^.^ Még a Gyere Ide-t is csináltuk, és az van, hogy igen, van, hogy nem... Okos kisz kutya ^_________^ Aztán hátra vittem, és kiengedtem Rexet. Vele is átismételtem, az Ült és a Pacsit, ezeket nagyon tudja :DDD Nála a Feksziket, akartam tanytani, de hát, nem nagyon megy -_- Ugyanis, úgy akartam hogy a földre rakom  a jutalom falatkát, és próbálom lenyomni, de hát értelmetlen egyenlőre =/

Ma még jövök képekkel, és bloggal is, mivel még ebéd nem is volt :PPP

2011. február 18., péntek

Nyiiiitás :_P

Sziasztok!! Én volnék Emsziih, vagyis Emese :_D 12 éves vagyok, így 6. osztályba járok =)  
Ez csak egy blog, adatok itt nem találtok, hisz az alap oldalam a MyPuppies.mindenkilapja.hu . Aki még nem látta volna az oldalam: van 2 kutyám Rex és Mogyoró :) Rexi 1 éves lett január 31-én, Mogyi meg 3 hónapos lesz február 25-én :D Nagyon szeretem őket, mindennél jobban <3 A blogról még annyit, hogy próbálok majd minden bejegyzéshez egy képet is rakni ^__^ Na és, hogy ne legyen annyira unalmas itt van egy kis blogocska a mai napról (:
Ma reggel anyuék etették meg Mogyorót, mivel öcsémmel megy egy matek versenyre Aszódra, és gondolta, hogy akkor majd ők megetetik, miután engem levitt a suliba :] De azért én még mi előtt elemtem volna, hátra mentem és megsimiztem őt (L) :} Suliba: no comment, hihiii >___< Ugyanis természet órán pont a mogyoróról tanultunk, mondom ha én felelek köv. órán, akkor sok mindent eltudok mondani a Mogyoróról xD Miután 2-re haza értem, kaja készítés után hátra mentem megetetni Mogyit. Jujjh, szegény csupa sár, tegnap még a víz is csurgott róla "/ Annyira sajnálom őt, hogy kint kell lennie :( De be már nem nagyon jöhet,főleg, hogy ilyen az idő -_- Utálam ezt a vizes sz*r időt :@ Jöhetne már a tavasz, na de vissza térve a drága kis kutyámra :D Kint gyorsan befalta az ennijét, aztán meg simogattam őt, a plüssét is eldobtam neki, de nem túlzottan érdekelte... Most meg itt ülök és írok :]]